Nem is akarok sokat írni, ugyanis a "boldog" retro éveket mással nem, csak képekkel, azaz vizuális nyalánkságokkal, (eyecandy) lehet kissé tisztázni, persze most ne történelmi, hanem inkább a fogyasztói (erről eszembe jut egy dal-Larry Hangman Fogyasztó c. "csodálatos" dalocska) társadalomról, a meghatározó irányzatokról, a nyugati kultúráról, a sztereotípiákról, a megrögzött dolgokról, azokról, amik akkor és ott boldoggá tették az embereket, és meghatározták a retro fashioniszták kicsiny hadát, és kitermelték a szexis pin-up görlöket, és a sok nyugati bóvlikat, és kezdték az instant élet alapját lerakni, hogy majd ma, a XXI. században már 10 év alatt többet változhasson a föld, mint egy évszázad alatt...
Itt van Audrey Hepburn meghatározó alakja, aki akkor egy etalon volt, a példakép, a minimum. Nos, igen, csak a Reggelije ugrik be. Miért? Mert nem volt nagy színésznő, mégis "jó" volt, valami varázsa volt.
Ezenkívül persze jöttek a plakátlányok, a csodálatos műkaják, szépséges fekete-fehér fotókkal megspékelve, a szép életet hirdették, persze a háború okozta károkat még nem heverték ki teljesen, csak kívülről "próbáltak" tökéletesek lenni, persze ÉN nem vagyok szociál-pszichológus, ill. történész, csak egy szimpla és általános instant divat-lantos, aki semnem Benkő Dánielt semnem Tavi Gevinsont nem tartja példaképnek...
